top of page

Felzárkóztatás

Elkezdhető bármikor az év során. Javasolt tanórai időtartam: 60 perc. 
Az iskolai tanulmányok során előfordulhat egy kis lemaradás, amelyről először az osztályzatok mesélnek. Ennek oka sokféle lehet. Megesik, hogy a tanár nem magyaráz jól a gyermekünknek, esetleg a tankönyv nem túl szerencsésen segíti az otthoni munkát, talán kevés a gyakorlat. Előfordul, hogy a diák valamely tanulási nehézséggel küzd, melynek okát eddig még nem tárta fel szakember. Mindegyik esetben felzárkóztatásra van szükség. Ez azért is javasolt, hogy felvételin ne hiányozzon a nyelvtan és irodalom tudás, illetve az osztályzatok is javuljanak. 
Több olyan továbbképzést is elvégeztem, melyen módszertani, szakmai fogásokat tanultam a felzárkóztatásra szoruló gyerekek tanításához. Tanítottam olyan iskolában, ahol ezt a tudásomat kamatoztattam, és szép eredményeket értem el fejlesztésre szoruló diákokkal. Ezzel a tudásommal szeretnék segíteni gyermekének a felzárkózásban.
Először egy „próbaóra” során megnézem a diák tudását, próbálom felmérni a lemaradás jellegét. Utána a szülővel és gyermekével közösen kidolgozzuk a fejlesztés irányát.

Teacher and Young Student
bottom of page